A szövetségi kapitány sok pozitívumot látott

MH/MTI
2025. június 19. csütörtök. 23:48

A magyarok öt éremmel – egy-egy arannyal és ezüsttel, illetve három bronzzal – fejezték be a kontinensviadalt.

„A verseny előtt azt nyilatkoztam, hogy a tavalyi hetet túlzásnak érzem, a realitás egy kicsit kevesebb, és ez be is jött” – kezdte értékelését az M4 Sport helyszíni stábjának a szakvezető. Hozzátette: a verseny felénél ezzel együtt úgy tűnt, hogy még akár felül is lehet múlni az elmúlt évi eredményt, ez azonban végül nem sikerült, mert a csapatversenyekben a győztes férfi kardozók révén csak egy érem jött össze. A kapitány emiatt az Eb végén csalódottnak érezte magát, különösen a szerdai szereplést fájlalta.

„Két abszolút éremesélyes csapatunk volt a férfi kard mellett” – utalt a férfi párbajtőrözőkre és a női kardozókra, hozzátéve, hogy az évközi eredmények alapján egyértelműen elérhetőnek tűnt dobogós helyezés. Emlékeztetett rá, hogy az olimpiai bajnok férfi párbajtőrcsapat, amely három világkupát nyert az idény során, tavaly is ötödik volt, de ő úgy gondolta, hogy előre tud lépni „minimum egy éremig”.

„A női kardcsapat nagyon közel állt az éremszerzéshez, egy tuson múlt. Több volt ebben, az biztos” – elemezte a negyedik helyen záró együttes teljesítményét.

Úgy folytatta: tudták, hogy a zárónapon nehéz lesz megismételni a tavalyi szereplést, amikor a férfi tőrözők és a női párbajtőrözők is másodikak lettek. Ugyanakkor a női párbajtőrcsapat a negyedöntőben csak hosszabbításban kapott ki a később döntős ukránoktól, azaz közel volt ahhoz, hogy éremért mérkőzhessen.

„A helyezések nagyon fontosak a világranglista szempontjából, de a nagy vízválasztó a világbajnokság lesz, ott azért nagyot lehet előre ugrani” – emelte ki.

Boczkó Gábor úgy véli „abszolút vegyes a kép”, amely az Eb-n kirajzolódott, és csak azért érzi magát csalódottnak, mert a végén érték a kellemetlenebb benyomások, ugyanakkor sok pozitívum is volt.

Ezek közé tartoznak a férfi kardcsapat győzelme mellett az egyéniben elért dobogós helyezések: második lett a kardozó Szilágyi Áron – aki úgy szerzett két érmet, hogy szeptemberi Achilles-műtétje után csak május elején tért vissza a nemzetközi porondra -, és harmadikként végzett a tőröző Pásztor Flóra, a párbajtőröző Siklósi Gergely és a kardozó Battai Sugár.

„Azt látjuk, hogy fiatal, erős csapatunk van, és nincs olyan ellenfél, aki ellen esélytelenként lépünk fel a pástra. Sőt elmondhatom, mind a hat szakágban bárkit meg tudunk verni. Ebből látszik, hogy jó az irány, de sokat kell még dolgozni. Úgy gondolom, ha úgy tudunk kimenni a világbajnokságra, hogy tisztességesen felkészültünk, akkor ott tényleg bárki jöhet. Ugyanakkor azt lássuk be, hogy a világban már nem az európai nemzetek dominálnak, nagyon megerősödött Amerika és Ázsiából most már jó pár ország. Sokkal keményebb dió lesz a világbajnokság, nyilván az elvárások se lesznek olyan magasak, de én az mondom: mindenki tegye oda magát, és hozza ki magából a maximumot” – fogalmazott a szövetségi kapitány, aki azt tartja a legfontosabbnak, hogy két év múlva álljon össze az a válogatott, amely eredményes lehet a Los Angeles-i olimpia kvalifikációjában.

Az idei év fő versenyét, a világbajnokságot július 22. és 30. között rendezik Tbilisziben.

Írja a Magyar HÍrlap