Ferencváros: Jansen elégedett volt az első mérkőzésével
Elmondta, hogy milyen szerepet szán a szélsővédőknek, a fiataloknak… Fociclub
MInden ami érdekelhet
Elmondta, hogy milyen szerepet szán a szélsővédőknek, a fiataloknak… Fociclub
Hamilton két győzelme között három hónap telik el, Vettel két ezredmásodperccel nyer hazai időmérőt, az élen álló Raikkönen kiesik –…
Parc Fermé: Az F1-es pilóták erősorrendje a Magyar Nagydíj után Formula.hu
Az egyik legsikeresebb szigetországi női olimpikon bejelentette, hogy távolmarad az ötkarikás játékoktól, mert a nemzetközi és a brit szövetség is…
Három mérkőzést játszottak ma este Fociclub
A világranglistán 49. magyar játékos bő fél óra alatt két brékkel könnyedén hozta az első szettet. A folytatásban egyikőjük sem…
Folytatódik a selejtezőkör a 2. fordulóval Fociclub
A WA közleményében kiemelte, hogy a versenyen és azon kívül végzett tesztek széles skáláját felölelő programot a Nemzetközi Tesztelő Ügynökség…
Az olimpia és a paralimpia után 2800 új lakást – 2000-et családoknak, 800-at egyetemistáknak – alakítanak majd ki az épületekben. A terület…
Döntetlennel ért véget a Kassai Futball Arénában az FC Kassa és az AS Roma összecsapása. Az ünnepi találkozó volt az aréna hivatalos…