La Liga: Getafe-sikerrel ért véget a forduló
A második 45 percben teljesen visszahúzódtak a hazaiak, de nem tudta kihasználni a Granada. Az 59. percben még büntetőt is…
MInden ami érdekelhet
A második 45 percben teljesen visszahúzódtak a hazaiak, de nem tudta kihasználni a Granada. Az 59. percben még büntetőt is…
Alonso Le Mans-ban indul, Magnussen első tesztnapján a mezőny élén, Hamilton javasolta Buttont a McLarennek, az FIA elemzést készített az…
A Zöld-foki szigetek is bejutott a legjobb nyolc közé… Fociclub
A repülőtereken, távolságibusz-állomásokon, de most már némely buszjáraton is vannak töltőállomások, sőt néhol olyan kioszkok is, ahol otthagyhatjuk a telefonunkat egy…
Amikor egy szülő bekapcsolja a tévét, és leteszi elé gyermekét, azzal gyakran fél óra, de rosszabb esetben akár több óra…
A tavaly az Európa-ligában döntős fővárosi klubnál ez volt a második bajnokija a kispadon Daniele De Rossi vezetőedzőnek, mindkét találkozót…
Az Esbjerg a kilenccsapatos élvonal negyedik helyén áll. Írja a Magyar HÍrlap
Az MLSZ elnöke a honosításról is beszélt. Csányi Sándor elárulta, Dárdai Márton után is várható még olyan játékos, aki bár külföldön…
Azt írták, az akcióban, amelyben 59 rendőr vett részt, az NNI több osztályának nyomozóin kívül a KR bevetési egysége és rendészeti állománya, valamint…
Csányi Sándor fedte fel kilétüket… Fociclub