Russell és Hamilton ellentétes hangulatban a pénteket követően
Az első szabadedzést megnyerő Russell optimista a szezonzáró hétvége pénteki napját követően – azonban Hamilton szerint a Q3-ba kerülés is…
MInden ami érdekelhet
Az első szabadedzést megnyerő Russell optimista a szezonzáró hétvége pénteki napját követően – azonban Hamilton szerint a Q3-ba kerülés is…
Hatalmas baleset elszenvedője volt Carlos Sainz az Abu Dhabi Nagydíj második szabadedzésén. Miután a spanyol ripityára törte a Ferrarit, a…
A közleményben azt írták, a keddi tárgyaláson a per másodrendű vádlottjára, egy 40 éves budapesti férfira 7 év 6 hónap,…
Az Aranycsapat Testület elnöke a Puskás Arénában, a legendás együttes fotójánál tartott megemlékezésen kiemelte: a találkozót annak idején a szövetségük…
70 éve győztük le az angolokat a Wembley-ben… Fociclub
A mérkőzésnek volt magyar érdekeltsége is, ugyanis Bognár Tamás vezette… Fociclub
Verstappennek az Abu Dhabi Nagydíj pénteki napján is kijutott egy izgalmas pillanat: a holland a bokszutca szűkös kijáratán előzte meg…
A bíróság azt közölte pénteken az MTI-vel, hogy a férfit az ügyészség egyebek mellett emberölés kísérletével, súlyos testi sértés bűntettével,…
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) pénteken jelentette be, hogy a sporttanácsa januárban mutatja majd be az erre vonatkozó végleges javaslatát az…
Pillanatokon belül vált világsztárrá Szoboszlai Dominik, aki kapott hideget-meleget, amikor kiderült Liverpooli átigazolása. Többen már azt is pedzegetik, hogy Dominik lehet…