Négy-öt mezőn átvágtató lovat, borzalmas frissítőpontokat, kegyetlenül rosszul bekevert izotóniás italokat és szurkoló tiniket, akiktől sikeresen „lejmolt” vizet. Ahogy fogalmaz, a pálya féltávtól már egészen futhatóvá vált.
„Az első 1500 méteres mászást letudtuk rögtön a verseny elején, innen már csak 250 – 300 méteres dombocskák törték meg a lendületet…” – meséli. Már annak, akinek maradt ilyen a lábaiban. Szilvinek ugyanis az ötvenegy kilométeres ellenőrzőpontra érve a helyi izotóniás italok és a dehidratáltság annyira betett a gyomrának, hogy az utolsó 8 km finoman szólva sem volt diadalmenet.
„Ha jól tudom azon a szakaszon 42 futó előzött meg, ami talán még nem is zavart volna, ha nem kérdezte volna meg mindegyik, hogy jól vagyok-e. Mondjuk szerintem látszott tutira, hogy nem” – teszi hozzá, most már nevetve.
Az ultrafutó innentől kezdve már semmi másra nem tudott gondolni, mint tonikra citromkarikákkal, illetve arra, hogy befekszik a mellette csörgedező patakba.
„Mivel a tonik legkorábban a célban tűnt reálisnak, igyekeztem minél előbb beérni, így kihagytam a patakban fetrengést” – írja. A célba ájulásközeli állapotban ért be, ahol egy toniknak és némi pihenésnek köszönhetően vissza is tért belé az élet.
Írja a Magyar HÍrlap
